Hírek

Miért szükséges világnapokkal felhívni a társadalom figyelmét az autizmusra? Mert az autizmussal élők akár felnőtt korukig diagnózis nélkül maradnak, de jobb esetben is több hónap vagy év, mire egy család támogató segítséget és diagnózist kap.
Gyakran évek története, amelyek csendben telnek el félreértések, és nehézségek  között. Amikor egy gyermek „túl érzékeny”, „túl zárkózott” vagy „túl nehéz”, miközben valójában egy olyan világban próbál eligazodni, amely nem az ő idegrendszerére lett hangolva. És amikor egy szülő napról napra érzi, hogy valami más, de nem kap választ, csak kérdéseket, amelyek egyre nehezebbek lesznek. A testvéri kapcsolatok nehézségét megélni még kritikusabb.

A düh és a szorongás sokszor váratlanul jelenik meg, és könnyen átveheti az irányítást a mindennapok felett. Ahhoz azonban, hogy megérthetővé és kezelhetővé váljanak ezek az érzések, érdemes megnézni, mi történik ilyenkor a háttérben.

A düh egy természetes emberi érzelem, amely minden ember életében megjelenik, függetlenül kortól, nemtől vagy élethelyzettől. A mindennapi stressz, a munkahelyi konfliktusok, a párkapcsolati problémák vagy a családi feszültségek mind olyan tényezők, amelyek könnyen kiválthatják ezt az intenzív érzelmi reakciót.

Hogyan élhetünk hosszú, egészséges és mentálisan kiegyensúlyozott életet családi támogatással?

Az élet meghosszabbodott. A kérdés ma már nem az, hány év fér bele, hanem az, mennyi élet fér el az években. A longevity – a hosszú és egészséges élet – nem pusztán az idő nyújtása, hanem a minőség megőrzése: testi erő, szellemi frissesség, lelki egyensúly és emberi kapcsolódás. Az idős kor akkor válik valóban értékessé, ha nem elszigetelten telik, hanem közösségben; ha nem a hiányok listája, hanem egy új ritmus, amelyben helye van a méltóságnak, az autonómiának és a szerethető jelenlétnek.

A párkapcsolatok többsége nem egy nagy robbanással ér véget.
Hanem lassú fókuszváltással.

John M. Gottman és Julie Schwartz Gottman párkapcsolati kutatásai szerint a kapcsolat elején az úgynevezett pozitív érzelmi felhang dominál: a felek hajlamosak a másik viselkedését jóindulatúan értelmezni, a hibákat kontextusba helyezni, a konfliktusokat gyorsabban lezárni. A szeretet ilyenkor nem vakság, hanem inkább egy idegrendszeri biztonság.

Aztán a kapcsolat érzelmi egyensúlya megbillen.

A szülők többsége tudatosan igyekszik „jól csinálni”. Az első gyermek születése előtt, kimondva vagy magunkban, elhatározásokat teszünk arra vonatkozóan, mit fogunk másként csinálni, mint a szüleink. Ideális képet alkotunk arról, milyen szülők leszünk. Mégis újra és újra meglepetésként ér bennünket, amikor kicsúszik egy mondat, amit gyerekkorunkban mi magunk sem szívesen hallottunk. Vagy amikor egy olyan helyzetben, ahol nincs idő mérlegelni, nem a szándékaink szerint döntünk, hanem egy régi, ismerős szülői sémát húzunk elő.

A gyerek fekszik a bolt közepén. Nem elesett, így döntött. 

Te ott állsz, és próbálod megmenteni a helyzetet hátha gyorsan sikerül, mert csak pár dologért ugrottál be, és időre mész a másik gyerekért a suliba.. A fejedben gyors leltár:

• aludt?
• evett?
• miért most?

A gyerek sír, hangosan, művészien? vagy szívből? Olyan átéléssel, amit egy színházi akadémia is megirigyelne.

És ekkor felvillan benned a kérdés, ami generációk óta kísérti a szülőket: „Ez most hiszti… vagy elrontottam valamit?”